2017. November 23. 6:41

Frissitve04:17:07 AM GMT


Technológiák Autó, közlekedés Szeptembertől Budapesten is tankolható CNG gáz


Szeptembertől Budapesten is tankolható CNG gáz

Szeptembertől Budapesten is tankolható CNG gázSzeptemberben átadják Budapest első nyilvános CNG töltőállomását a Főgáz beruházásaként.

A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) szerint hosszú idő után úgy tűnik, hazánkban is terjed a tiszta, alternatív földgáz és biogáz járműhajtás, mellyel jelentősen csökkenthető a közlekedés által okozott károsanyag kibocsátás. A gépkocsi és autóbuszgyártók már felkészültek az alternatív üzemanyag előretörésére, a közeljövőben számos modell közül válogathatunk Magyarországon is.

Nő a CNG-kutak száma

Az új állomás – mely az egyik fővárosi MOL kúton üzemel majd – átadását követően a Győrben és Szegeden feltankolható CNG autók Budapesten is feltölthetőkké válnak. A Főgáz CNG árai ugyan még nem ismeretesek, de az ígéretek szerint üzemeltetési költség terén jelentős megtakarítást érhet majd el, aki náluk tankol. A dízelüzemmel összehasonlítva negyedével-ötödével, a benzinüzemhez képest pedig több mint harmadával kevesebbe kerül majd a hajtóanyag. Ráadásul az árstabilitás is biztosítottnak látszik, hiszen az MGKKE tagjainak sorába lépett GDF Suez kezében lévő győri kút 249,9 Ft-os kilónkénti ára már két éve változatlan, energiatartalom szerint 166 Ft-os benzin árnak felel meg.

A hazai CNG töltési pontok közül érdemes kiemelni az ország első biogázból táplált CNG kútját, amely Zalaegerszegen, a helyi szennyvíztisztító telepén működik, bár jelenleg még nem nyilvános kútként. Ez utóbbi a legjobb megoldás a közlekedés fenntarthatóságának tökéletes biztosítására, hiszen az itt tankolt autók PM szilárd részecske (PM) kibocsátás nélkül, töredék NOx és CH emisszióval vesznek részt a közlekedésben. Mindemellett a globális felmelegedést okozó CO2 kibocsátás terén is szinte páratlan eredményt nyújtanak, ezáltal pedig körülbelül 80 százalékkal csökkentve a körfolyamat hatását. Mindennek tetejében a gáz a közlekedésben a kőolaj felhasználást is csökkenti.

Tömegközlekedés és teherszállítás CNG-vel

Az új budapesti CNG töltőállomás egy fontos lépés ahhoz, hogy a friss sűrített földgáz üzemre gyártott modellek Magyarországon is bemutatkozhassanak. Még idén ősszel várható, hogy az Iveco Daily frissen modernizált változatának bemutatójával egy időben a - nagyon sok országban sláger terméknek számító - CNG motoros is megérkezik hozzánk, jelentős üzemanyag megtakarítási lehetőséget kínálva a vállalkozások számára. A nyáron modellfrissítésen áteset Mercedes-Benz városi autóbusza, a Citaro CNG változata elsők között érkezik Magyarországra és a hazai NABI Sirius autóbuszcsalád készülő gázüzemű változatával együtt igyekszik majd meggyőzni a közlekedési társaságokat arról, hogy az élhető városi környezet és az üzemeltetési költségek kézbentartása miatt kifizetődő a CNG járműpark elterjesztése. Európában már több mint 145 ezer CNG hajtású autóbusz közlekedik, Magyarországon azonban jelenleg csak a Tisza Volán közlekedtet CNG járműveket. Úgy tűnik azonban, hogy mostanra más társaságok is célba vették a gázüzemet.

A személyautók hazai piacán is népszerű lehet a CNG motor

A személyautók és kisáru szállítók terén sem maradnak el az újdonságok, Európa vezető CNG márkájának típusaira, a FIAT különböző modelljeire már most mutatkozik érdeklődés. A márka Punto, a Qubo, a Doblo és a Ducato Natural Power változatai kiváló alternatívát jelentenek a benzin és gázolajos változatokkal szemben. Az Opel mindkét jelentős darabszámban értékesített CNG modelljének ősszel bemutatkozó új generációja, az egyterű Zafira Tourer és a népszerű kisáruszállító, a Combo is lesz ismételten alternatív CNG kivitelben. Ezek a modellek természetesen elsősorban flottavásárlók kegyeit keresik majd, ami érthető, hiszen a többlet beruházás gyors megtérülése a futásteljesítménytől függ.

Két másik márka valamivel későbbi CNG-s megjelenése is várható, az Audi volumenmodelljeinek az A3 és az A4 új generációinak elejében is lesz gázbefecskendezés, előbbi 1,4, utóbbi 1,8 és 2,0 literes hengerűrtartalommal. De a kecskeméti Mercedes-Benz gyárból lassan kigördülő B-osztály aktuális változatát is Európa nagy részén elérni a 180 NGT feliratú alternatív hajtással, amely a most bemutatkozó következő generációban is megjelenik majd.

További, CNG modellekkel rendelkező márkák importőrei is tervezik a sűrített földgázzal hajtott modellek bemutatását. Így a Volkswagen Passat, Caddy, Touran és T5 is létezik EcoFuel, vagy BiFuel feliratú CNG-s változatban és számos piacon a Ford Focusra, illetve Transit Connectre is számíthatnak a gázüzemű modelleket keresők. A dilemmát természetesen az eladható darabszám okozza, hiszen a szerviz háttér megteremtése többlet ráfordítást igényel.

Forrás: MGKKE



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*