2017. November 22. 10:03

Frissitve04:17:07 AM GMT


Technológiák Autó, közlekedés Kecskemét hibrid hajtású autóbuszokat vásárol


Kecskemét hibrid hajtású autóbuszokat vásárol

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent ajánlattételi felhívás szerint Kecskemét önkormányzata több mint négymilliárd forintért 25 hibrid autóbuszt vásárol.

Még 2011 novemberében készült el a városi közösségi közlekedés fejlesztéséről szóló tanulmány, amely szerint megszűnik a Széchenyi téri környezetszennyező buszvégállomás. A város középső magjában pedig - mintegy három kilométeres átmérővel - nulla emissziós zónát alakítanak ki. A külső területekről ide érkező buszok hibrid hajtásúak lesznek.

A belvárosi nulla emisszió tartásához 25 buszra lesz szükség, ebből egy-kettő tartalék, a többi folyamatosan a forgalomban dolgozik.

A járművekkel kapcsolatos elvárások közé tartozik, hogy legyenek alacsony padlójúak, legyen négy egyforma kétszárnyú ajtajuk, és legyenek felszerelve ABS-ASR rendszerrel és légkondicionálóval is.

A járművek becsült ellenértéke nettó 4 milliárd 251 millió forint. Az ajánlatkérő ezt a pénzt vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és saját forrásból biztosítja.

Nem lehet ajánlattevő az, aki nem rendelkezik - az utóbbi három évben összességében - legalább tíz alacsonypadlós hibrid hajtású autóbusz szállítására vonatkozó referenciával.

Az ajánlatok beadási határideje 2013. február 18. A nyílt közbeszerzés nyertese az összességében legelőnyösebb ajánlattevő lesz. Az értékelési kritériumok körében döntő súlyú az ajánlati ár.

 

http://zoldtech.hu



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*