2017. December 18. 15:24

Frissitve04:17:07 AM GMT


Technológiák Autó, közlekedés Elkészült az első, Kecskemétnek gyártott hibrid busz


Elkészült az első, Kecskemétnek gyártott hibrid busz

A németországi Mannheimben bemutatták a Kecskemétnek gyártott hibridautóbusz-flotta első járművét.

Kecskemét polgármesterének tájékoztatása szerint a környezetkímélő flotta első darabját szakemberek társaságában tekintette meg a napokban Németországban, az EvoBus GmbH mannheimi gyárában tett látogatásán. A küldöttség tagjai megbizonyosodhattak arról, hogy a munka rendben, a terveknek megfelelő ütemen zajlik, így a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec-Hybrid típusú buszok a szerződésben előírtak szerint, azaz 2014 első negyedévében Kecskemétre érkezhetnek.

Zombor Gábor hangsúlyozta: a 25 busz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló. Ebből a típusból világszerte 62 közlekedik.

Az autóbuszok megvásárlására a kecskeméti önkormányzat mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós támogatást fordíthat, így saját erőből alig 8 millió forintot kell kifizetnie egy-egy járműért - tette hozzá.

A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az új autóbuszok esztétikusak, kényelmesek, és alacsony a károsanyag-kibocsátásuk.

A hibrid busz tíz kilométert is képes megtenni dízelmotorjának használata nélkül. Az autóbuszon négy elektromos kerékagymotor működik, amelyek a lítium-ion akkumulátorból nyerik a szükséges energiát, és a fékezéskor keletkező energiát visszatáplálják a rendszerbe. A szinte hangtalanul közlekedő, sebességváltó nélküli autóbuszon az utasok nem észlelik a váltás miatt ismert rándulásokat. (MTI)

A németországi Mannheimben bemutatták a Kecskemétnek gyártott hibridautóbusz-flotta első járművét.

http://zoldtech.hu/



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*