2017. November 18. 22:27

Frissitve04:17:07 AM GMT


FAQ Szélerőművek Láthatatlan szélerőművek?


Láthatatlan szélerőművek?

E-mail Nyomtatás PDF

Láthatatlan szélerőművek?A szélerőműveknek – környezetvédelmi hasznuk ellenére – nagyon kevés híve van a hadseregben, illetve a légi irányítók között. A magyarázat egyszerű, a radarrendszerek nagyon könnyen összetévesztik a forgó széllapátokat egy elhaladó repülőgéppel. Most azonban itt a megoldás, egy vállalat olyan lapátokat fejlesztett ki, amelyek láthatatlanok a radarok számára.

A brit hadsereg tiltakozása a szélerőművek létesítése ellen nem egyedülálló. Egy hónappal ezelőtt a német hadsereg is leállított néhány szélerőmű beruházást, mert azok interferenciás zavarokat okoztak radarjaiknak. De az Amerikai Egyesült Államokban sem más a helyzet: még a gyéren lakott területeken is vizsgálja a védelmi minisztérium, hogy a szélturbinák nem gyengítik-e a radarok működését.

A probléma lényege, hogy a hagyományos radarok egy terület vizsgálatakor csak néhány másodpercenként küldenek jeleket egy adott területre, s az így visszaverődött jelek által okozott Doppler-effektusból következtetnek a mozgó tárgyakra. Ha pedig egy repülőgép elhalad egy szélfarm fölött, nagyon nehéz eldönteni, hogy a visszaverődött jelek a repülőgép mozgását jelzik, vagy a szélerőmű lapátjainak forgását.

Megoldás lehet, ha a szélerőművek fölött repülő gépek speciális azonosító-jeleket sugárzó készüléket visznek magukkal, amely alapján könnyű azonosítani őket, jelentette ki Nicola Vaughan, a Brit Szélenergiaipari Szövetség repülését felelős vezetője. Valójában két offshore szélerőmű park fölött már működnek ilyen zónák. Ezzel együtt továbbra is gondot jelent, a jelző készülék hiánya miatt, a szárazföldi szélfarmok fölött repülő nagy számú kisrepülő azonosítása.

Ennél jobb megoldást ajánl a szélturbinákat gyártó Vestas, amely a múlt héten adott először hírt Quinetiq-kel közösen kifejlesztett „láthatatlan” turbinalapátjairól. Bár elképzelhető lenne egy radarjeleket elnyelő bevonattal ellátni a lapátokat, ez mégsem jelent megoldást, mert a hatalmas méretek miatt a lapátok tömege túlságosan megnövekedne. Ehelyett inkább a lapátok formáját kell úgy megváltoztatni, hogy azok elnyeljék a radarjeleket. S bár a cég még nem alakította ki a lapátok végleges formáját, a Vestas szakemberei szerint a megfelelő forma megtalálásakor a lapátok úgy viselkednek, mint a haditechnikában alkalmazott radar zavaró rendszerek, vagyis a beérkező radarjeleket precízen két részre bontják, s így a visszaverődő jelek egymást kioltják.

Ahhoz, hogy valóban működő lapátokhoz jussunk, a láthatatlan lapátoknak nagyon hasonlítaniuk kell a hagyományos lapátokhoz – jelentette ki Lee Ford, a brit Sheffield Egyetem radarjeleket elnyelő szakembere. – Ezek kialakítása nem lesz egyszerű feladat, mert nem csupán a külső formát kell átalakítani, de a belső anyagok szerkezetét is, hiszen a lapátok nem egyszerű vasdarabok.

A kísérletek ugyan sikeresek voltak, de egyelőre csak egyetlen lapát esetében tudtuk kimutatni a radarjelek elnyelését, ezért korai lenne még arról beszélni, miként működik mindez a gyakorlatban – jelentette ki Steve Appleton, a Vestas szakembere. – Egyelőre még csak egy nagyságrenddel, vagy valamivel nagyobb mértékben képes csökkenteni a visszaverődést az új lapát.

A vázolt nehézségek ellenére a láthatatlan szélkerék lapát nem csupán egy lehetőséget jelent, hiszen a múlt héten a brit kormány, számos szélenergia cég és Crown Estate 5,2 millió fontos alap létrehozását jelentették be, amelynek célja éppen annak vizsgálata, miként lehetne repülésbarát szélerőműveket előállítani.



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*