2017. Július 23. 14:51

Frissitve04:17:07 AM GMT


FAQ Szélerőművek Kína a harmadik a szélenergiában


Kína a harmadik a szélenergiában

E-mail Nyomtatás PDF

Kína a harmadik a szélenergiábanA 2009-es esztendő adatai szerint Kína felkerült a dobogó harmadik fokára a szélenergiában rejlő lehetőségek kiaknázása tekintetében. A tavalyi év végére az üzembe állított kapacitás elérte a 20 ezer megawattot, amelyet csak a listavezető USA és Németország szárnyal túl, derült ki a Nemzeti Energia Tanács (NEA) tájékoztatójából.

– Az országunkba telepített szélenergia kapacitás 2004-ben mindössze 764 megwatt volt, tavalyra ez az érték 12 ezer megawattra emelkedett, 2009 végére pedig elérte a 20 ezer megawattot – jelentette ki Shi Lishan a NEA Energia és Megújuló Energia Hivatalának vezetője. A szakember nagy eredménynek nevezte, hogy míg korábban önállóan nem voltak képesek a termeléshez szükséges összes eszköz előállítására, addig ma már ez nem jelent nehézséget számukra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szélenergia kiaknázásának szűk keresztmetszetét továbbra is a technológia jelenti.

 

Forrás: Xinhua News Agency



Hozzászólások (1)
szélerőmü
1 2010. április 10. szombat, 21:27
Olaszné Vizi Edit
Kinai gyártmányú szélerőmüvet szeretnék vásárolni. Kérdésem, hol lehet Magyarországon vásárolni és mennyiért?

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*