Milyen hatással lehet a koronavírus a Magyar Falu Program pályázatra?

Magyar Falu Program pályázat, falusi házak

A Magyar Falu Program 2019-ben 150 milliárd forintos kerettel indult, tavaly 210 milliárdra nőtt, idén pedig több mint 250 milliárd forint állt rendelkezésünkre a vidéki életkörülmények javítására.

Az első felhívások már megjelentek, ami szerint az önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd forint, a közösségi vagyonbeszerzésre és a közösségszervezők bértámogatására 1 milliárd forint állt a rendelkezésre. A Magyar Falu Program pályázatokat április 16-tól lehetett benyújtani. Ezen kívül pedig megjelent a kis falusi boltok támogatásának szabályait tartalmazó rendelet is.

A statisztikákból láthattuk, hogy egyre több fiatal pár él a falusi CSOK-kal, és a falusi életet választja a városi lét helyett. Emellett a kistelepülések polgármesterei is megerősítik, hogy a korábbi évekhez képest gyorsabban vásárolnak ingatlanokat.

A járvány változást hozott a lakóhellyel kapcsolatos hozzáállásban, egy udvar vagy kert értékesebbé vált a zárlat alatt. Nem gondoljuk azonban, hogy a járvány önmagában elég motiváció a költözéshez, mivel az ilyen döntéseket általában alapos mérlegelés után hozzák meg, viszont a járvány akár kapóra is jöhet a Magyar Falu Programnak.

Az emberek olyan szempontokat vesznek figyelembe, mint az adott településen óvodák, iskolák, jól felszerelt orvosi rendelők elérhetősége, az utak állapota, a helyi bevásárlási lehetőségek, a település általános rendezettsége, esetleg az, hogy állami támogatáshoz jut-e itthon. És itt jön képbe a Magyar Falu Program, amely mindezekre a kérdésekre kínál megoldást, együtt olyan vállalkozásokkal, mint a Faberland, amely képes kiváló játszótéri eszközökkel ellátni ezeket a projekteket. Amennyire látjuk, és ezt a kapott visszajelzések is alátámasztják, az elmúlt időszakban valóban megindult a kistelepülésekbe költözés iránya, minden intézkedés együttes hatására.

Related Post